Nem sok, de pont elég, az induláshoz mindenképp.
Aztán meg jönnek a szavak, mondatok, ötletek… Megállíthatatlanul.
Csak írod őket, szorgosan, és mire rádöbbensz sok-sok teleírt oldal szülője te tettél.

Neked tetszik? Ha igen, akkor örülsz, létrehoztál, alkottál valamit, és ez jó érzés.
Ez még nem könyv, csak a megfogalmazott gondolataid jegyzete.
Jön a kérdés: vajon másnak tetszik-e?
A választ csak mások adhatják meg.
Mások, akik nem a te fejeddel gondolkodnak, nem a te szemeddel látják a világot.
Talán tartasz is tőle, hogy nem fog tetszeni a te műved, de egyben izgat is, hogy mi van, ha mégis?
Megosztod az alkotásod. Barátokkal, ismerősökkel, egyre többel, akik visszajelzése alapvetően pozitív, bátorító. Arra bíztatnak, folytasd, és te hallgatsz rájuk, mert elhiszed nekik, és mert közben még jobban megszeretted az írást.

A fantáziád kiszabadul, szárnyal. Térben és időben sincsenek korlátok.
Fél lábbal kicsit benne élsz az elképzelt világodban, ott vagy te is, ahol a hőseid, látod, érzed őket. A láthatatlan társuk, a barátjuk leszel, ha fáznak, te is kicsit dideregsz, ha fúj a szél, a te hajad is kócolja, ha szerelmesek, talán még te is az leszel.

Aztán egyszer csak hátradőlsz, és azt mondod, kész.
Megszületett.
A te gyermeked – egy regény.
Ha regény, az úgy könyvben az igazi, aminek súlya van, kézbe lehet fogni, lapozni lehet benne, és fel lehet tenni a könyvespolcra, a többi közé, a sorba és néha-néha rásandítani, azaz én könyvem.

Ehhez már csak egy megfelelő kiadót kell találni – de ez már egy másik sztori.